Vissza

Körösvölgyi Állatpark (Szarvas)

Az állatparkban közel 40 féle madár-, emlős-, illetve halfaj egyedeit láthatják az érdeklődők. Az Anna-ligeti tanösvény mentén a madárvolierek és kifutók mellett egy lekerített vizes élőhelyet is kialakítottak, a látogatóközpont épületében pedig egy 7000 literes akváriumrendszer ad otthont a bemutatott halfajoknak. Az állatpark lakói között védettek és nem védettek egyaránt vannak.

Az itt megtalálható állatok részben különböző fajvédelmi programokban résztvevő állatfajok példányai, részben pedig a természetben önálló életre alkalmatlan egyedek. Találkozhatunk a jól ismert rókával, a gím- és dámszarvassal, őzzel vagy a vaddisznóval, de olyan rejtett életmódú állatokat is megfigyelhetünk, mint a borz, a nyuszt vagy az aranysakál.

A park egyik legismertebb lakói az európai bölények. A kontinens ma élő legnagyobb testű szárazföldi emlőse hajdan az európai lombhullató erdőkben gyakori volt, még Mátyás király korában is vadásztak rá, aztán az évszázadok alatt élőhelye annyira megfogyatkozott, hogy 1925-re a vadon élő állomány kihalt. Az állatkerti példányoknak köszönhető, hogy a fajjal ez végül nem történt meg, és a sikeres visszatelepítéseknek köszönhetően ma már újra léteznek vadon élő bölények, például a Lengyelországban, Romániában vagy Szlovákiában is.

2017 tavaszán ritka látványossággal, a ma élő legnagyobb testű szarvasfajjal gazdagodott az állatpark. A kifejlett jávorszarvasok marmagassága a két métert, súlyuk pedig a fél tonnát is elérheti. A régészeti leletek tanulsága szerint a kora holocén időszakban a jávorszarvasok a Kápát-medencében is éltek, az utolsó eljegesedés után azonban elterjedési területük észak felé húzódott vissza.

Az állatok jobb megismerése érdekében az állatparkban a látogatók túravezetést is igényelhetnek és látványetetésen is részt vehetnek, de kínálnak zoopedagógia programot nemcsak gyerekek, de játékos kedvű felnőttek számára is. Az Anna-ligetben nemrégiben egy fotós lest is kialakítottak, mely napidíj ellenében bárki számára bérbe vehető.

Szolgáltatások:

kenukölcsönzés
kerékpárkölcsönzés
fotós les bérlés
autoguide használat
terembérlet

Cím:
Szarvas, Annaliget 1, 5540 Magyarország
Nyitvatartás:
  • K : 10:00 - 19:00
  • Sze : 10:00 - 19:00
  • Cs : 10:00 - 19:00
  • P : 10:00 - 19:00
  • Szo : 10:00 - 19:00
  • V : 10:00 - 19:00

Az üzlet ajánlatai, akciói

20 %

Belépő a Kőrös...

Teljes árú: 1000 Ft Kedvezm...

800 Ft 1 000 Ft

leveletgabinakgmailcom

2020-09-22
A SALEBOOK.EU WEBLAP ÉS A HOZZÁTARTOZÓ APPLIKÁCIÓK használatával hozzájárulását adja ahhoz, hogy cookie-kat használjunk az alábbiakban írt Cookie Szabályzatnak megfelelően.