Vissza

Tóth Gabriella



Tantárgyak

  • Angol
  • Magyar nyelv és irodalom

Bemutatkozás

Ha szükséged van egy kis segítségre a tanulásban, szeretnél érettségit vagy nyelvvizsgát tenni, keress bátran, és én segítek elérni a céljaidat! A távoktatás nehézségei miatt természetes, hogy az embernek szüksége van némi támogatásra, hogy az év végi dolgozatok, vizsgák és a felvételi sikeres lehessen. Ezért a magánóráimon személyre szabottan vesszük végig a tananyagot, nem csak a követelmények mentén, hanem olyan objektív megközelítéssel, amely által nem csak az iskolai vizsgákra lehet felkészülni, de az életben is előnyt szerezhetsz a kreatív gondolkodás és problémamegoldás által. Megtanulhatsz értően olvasni és könnyedén szöveget írni magyar és angol nyelven, valamint szívesen bemutatom a magyar és a világirodalom olyan műveit, amelyek által igazán megszerethető a tanulás. A nyelvtani rendszereket alapjaiktól építjük fel, így könnyen tudnak rögzülni, hogy később már szabadon kibontakoztathasd a kreativitásodat. Néhány szó magamról: A magyar szakos diplomámat 2014-ben szereztem meg, ahol többek között kreatív írást és művelődéstörténetet is tanultam. Jól ismerem a magyar nyelv és irodalom témakörébe tartozó tananyagot, valamint szívesen foglalkozom a kortárs szerzők műveivel is, amelyek hatással vannak a mai oktatási követelményekre. A multinacionális vállalatoknál szerzett nyelvi tapasztalatom által pedig a gyakorlatban is mindennapos gyakorisággal, tárgyalási szinten beszélem az angolt, és több ízben készítettem fel nyelvvizsgázót, sikeres eredménnyel. A jelen helyzetre való tekintettel elsősorban online órákra van lehetőség, azonban a későbbiekben szívesen vállalok személyes tanítást is Budapest 2. és 12. kerületében, valamint Solymáron és környékén. A különórák mellett szívesen vállalok kreatív szövegírást, valamint szakdolgozat vagy más publikáció lektorálását.

A magántanár kiket és hol vállal

  • Egyéb, óvodást, nyugdíjast, felnőttet, egyetemistát, főiskolást, középiskolást, általános iskolás felső tagozatost, általános iskolás alsó tagozatost
    Online, házhoz megy, otthon
  • 3 500 Ft

Üzlet

Cím:
Pest megye
Telefon:
Nyitvatartás:
  • H : 08:00 - 16:00
  • K : 08:00 - 16:00
  • Sze : 08:00 - 16:00
  • Cs : 08:00 - 16:00
  • P : 08:00 - 16:00

Az üzlet további ajánlatai, akciói


szamosparty15gmailcom

2022-02-27
A SALEBOOK.EU WEBLAP ÉS A HOZZÁTARTOZÓ APPLIKÁCIÓK használatával hozzájárulását adja ahhoz, hogy cookie-kat használjunk az alábbiakban írt Cookie Szabályzatnak megfelelően.