Vissza

Hortobágyi Madárpark (Madárkórház Alapítvány)

Hortobágy településen, a Kilenclyukú híd közelében elhelyezkedő madárparkban a kültéri röpdék mellett úgynevezett látványkórház is üzemel. Ez azt jelenti, hogy bárki (legyen az felnőtt vagy gyerek) megnézheti a lábadozó madarakat, vagy hogy miként zajlik egy műtét, de az épületben kiállítás is található. A madárparkot alapítvány működteti. A cél a sérült madarak gyógyítása, kezelése és visszaengedése a természetbe. Évente átlagosan 400-600 madár fordul meg az intézményben.

A Hortobágyi Madárpark ezen a néven és helyszínen 1999 óta működik. Ebben az évben történt, hogy dr. Déri János állatorvos, aki akkor már hosszú évek óta madarak gyógyításával foglalkozott a Hortobágyon, megelégelte a konyhájában, a padlásán és a fürdőszobájában felgyülemlett csivitelő-vijjogó kartondobozok, ketrecek tömegét. Az áldatlan állapot kiküszöbölése, egyben a madarak megmentése céljából házat vásárolt a környéken, amelyben kialakították a mai kórházat.

Nyolc szakember és országszerte több száz önkéntes fáradozik azon, hogy a lehető legjobb ellátást nyújtsák a sérült madaraknak. A kórházban tavasztól őszig tart a legintenzívebb időszak. Ilyenkor a teljes kapacitás kihasználása mellett, azaz 300 madár egyidejű jelenlétekor 10-15 önkéntes is segíti az orvosok munkáját. A leggyakoribb veszélyforrások az áramütés, az országúti baleset, a lelövés, a mérgezés, valamint a tükröződő ablakfelületekkel való ütközés. Évente átlagosan 400-600 madár fordul meg az intézményben.

A látványkórházként is definiált épület különlegessége, hogy a hangszigetelt kórtermekbe detektívüvegen keresztül bárki benézhet, ám a madár onnan nem lát ki. Ez praktikus az orvosok számára, mert a beteg megzavarása nélkül követhetik nyomon az állapotát és a viselkedését, de egyedülálló tapasztalattal gazdagítja a látogatókat is, akik közvetlen betekintést nyerhetnek az intézmény működésébe, és akár komoly műtéteket is végignézhetnek. Bár ez utóbbi elsőre talán kissé elrettentően hangzik, a tapasztalatok azt mutatják, a szokványosnak korántsem nevezhető élmény a szemléletformálás hatékony eszköze.

A kiállításon diorámás preparátumokat, posztereket, fotókat, eredeti röntgenképeket, laborleleteket, újságcikkeket, videós anyagokat is  megtekinthetsz. Azt is megtudhatod, hogyan segíthetsz a természetben járva a sérült, beteg madarakon; melyek a veszélyforrások és a megelőzés lehetőségei.

Kint egy 25 méter átmérőjű nagyröpde, kisebb röpdék, tenyészröpdék, bagolyvár és gólyafalu látható.

Nyitvatartás

A hét minden napján 09:00-18:00

Árak:

  • Felnőtt: 1000 Ft
  • Gyermek, nyugdíjas: 800 Ft
  • Csoportos kedvezmény: 600 Ft/fő

Az adatok csak tájékoztató jellegűek, és a 2020 márciusi állapotot tükrözik. Érkezés előtt mindig tájékozódj a szolgáltató honlapján, és ha eltérést találsz, írd meg nekünk!

outdooractive.com User
Szerző
Hidvégi Brigitta
Frissítés: 2020-03-16
  • 0

Üzlet

Cím:
4071 Hortobágy Petőfi tér 6
Telefon:
Nyitvatartás:
  • H : 00:00 - 23:59
  • K : 00:00 - 23:59
  • Sze : 00:00 - 23:59
  • Cs : 00:00 - 23:59
  • P : 00:00 - 23:59
  • Szo : 00:00 - 23:59
  • V : 00:00 - 23:59

Az üzlet további ajánlatai, akciói


magyarbipolygmailcom

2022-01-08
szentborbalavendeghazgmailcom

2021-07-05
vulkanthermejufaeu

2020-08-08
szabadoseszterhotmailcom

2020-08-07
infovarlakhu

2020-06-09
A SALEBOOK.EU WEBLAP ÉS A HOZZÁTARTOZÓ APPLIKÁCIÓK használatával hozzájárulását adja ahhoz, hogy cookie-kat használjunk az alábbiakban írt Cookie Szabályzatnak megfelelően.