Vissza

Diósgyőri vár

Ha egy olyan várat szeretnél meglátogatni, amit szépen felújítottak, érdekes kiállításokkal rendeztek be, és rendszeresen szerveznek különféle programokat is, a diósgyőri nagyon jó választás. A királynék vára a Bükk ölelésében található, Miskolc belvárosától mintegy 5 kilométerre. Legutóbb 2014-ben újították fel; két szintet építettek vissza és egy lovagtermet is kialakítottak. Ha még több érdekességre vágysz, akár vezetett jelmezes vártúrára is benevezhetsz.

Ahogy Diósgyőr felé akár autóval, villamossal vagy busszal elhagyjuk Miskolc belvárosát, megváltozik a település képe. Közeledünk a Bükk kékesszürke vonulatai felé, és itt igenis elnézzük az itt-ott felbukkanó lakótelepeket, mert a látvány mindenért kárpótol. Különösen akkor, amikor egyszer csak bal kéz felől feltűnik a nemrég megújult diósgyőri vár, amelyet a magyarországi műemlékvédelemben példa nélküli rekonstrukció eredményeként 2014-ben a délnyugati szárny kivételével két szint magasságáig építettek vissza. Az eredmény önmagáért beszél: a 14. századi, Nagy Lajos korabeli királyi székhely impozáns tereiben – például Közép-Európa legnagyobb lovagtermében – adhatod át magad a fényes lakomákkal, lovagi tornákkal, cselszövésekkel fűszerezett történelmi idők hangulatának. Az időutazást jelmezes animációval kísért vártúrák vagy szervezett programok keretében többek között a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend bemutatói színesítik.

A várat történelmi források 1340-ben már királynéi javadalomként említik. Ekkortájt kezdődött meg a négy saroktornyos, szabályos négyzet alaprajzú gótikus épület királyi pompájú kiépítése. Nagy Lajos 1364-ben nagy birtokrészt csatolt a várhoz, amelyet aztán pompás, gótikus királyi várkastéllyá építtetett ki. Buda, Visegrád és Zólyom mellett így Diósgyőr is királyi székhellyé lett, s különösen az után vált jelentőssé, hogy I. Lajos a lengyel trónt is elfoglalta. Ettől kezdve egész udvartartásával évente több hónapot töltött itt, ahol olyan fontos történelmi események is zajlottak, mint 1381-ben a velencei háborút lezáró turini béke ratifikálása.

Lajos király halála után Diósgyőr a királynék javadalma volt - ezért is emlegették a diósgyőrit a királynék váraként. 1526-ig hat királyné, köztük Mátyás felesége, Beatrix jegyajándékba kapott vidéki rezidenciájaként szolgált.

Az 1526-os mohácsi csatavesztés Diósgyőr életében is jelentős fordulópont volt: ettől kezdve zálogos bérlőké lett, majd Eger eleste után végvárrá alakult. 1702-ben a kincstár tulajdonába került, de újjáépítése elmaradt. Miután minden hadászati értékét elvesztette, elhagyatottan állt – a 19. századi metszetek már csak romokat mutatnak.

A vár felújítása a jövőben folytatódik: tervezik a külső vár, a várteraszok, a királyné füvészkertje, a konyha, az ötszögletű bástyatorony és a vizesárok rekonstrukcióját is.

Nyitvatartás

  • április 1.- október 31.: mindennap 9:00-18:00
  • november 1.- március 31.: mindennap 9:00-17:00

Árak:

Jegyárak

  • felnőtt (jelmezes tárlatvezetéssel): 1500 Ft
  • gyermek/diák/nyugdíjas (jelmezes tárlatvezetéssel): 1200 Ft
  • csoportos jegy (20 főtől, jelmezes tárlatvezetéssel): 1400 Ft

Kedvezmények

  • 50%-os felnőtt (tárlatvezetés nélkül): 750 Ft
    (18-26 éves korig személyazonosságot igazoló okmány felmutatásával; vagy legalább két gyermeket kísérő, legfeljebb két felnőttnek)
  • 50°-os gyermek/diák/nyugdíjas (tárlatvezetés nélkül): 600 Ft 
    (6-18 év, valamint 62-70 év között személyazonosságot igazoló okmány felmutatásával)
  • 6 éves kor alatt és 70 éves kor felett ingyenes (tárlatvezetés nélkül)
  • MiskolcPass kártyával ingyenes (jelmezes tárlatvezetéssel)

Az adatok csak tájékoztató jellegűek, és a 2019 júliusi állapotot tükrözik. Érkezés előtt mindig tájékozódj a szolgáltató honlapján, és ha eltérést találsz, írd meg nekünk!

outdooractive.com User
Szerző
Hidvégi Brigitta
Frissítés: 2019-10-14
  • 0

Üzlet

Cím:
3534 Miskolc Vár utca 24
Nyitvatartás:
  • H : 00:00 - 23:59
  • K : 00:00 - 23:59
  • Sze : 00:00 - 23:59
  • Cs : 00:00 - 23:59
  • P : 00:00 - 23:59
  • Szo : 00:00 - 23:59
  • V : 00:00 - 23:59

Az üzlet további ajánlatai, akciói


infohnphu

2021-09-26
gaborivett82gmailcom

2020-05-16
A SALEBOOK.EU WEBLAP ÉS A HOZZÁTARTOZÓ APPLIKÁCIÓK használatával hozzájárulását adja ahhoz, hogy cookie-kat használjunk az alábbiakban írt Cookie Szabályzatnak megfelelően.