Vissza

Hollókői vár

A Nógrád megyei kis faluba, Hollókőre nemcsak azért érdemes ellátogatni, mert felér egy időutazással a múltba, és nem mellesleg itt sütik az egyik legfinomabb tócsnit, hanem azért is, mert nyolcszáz éves várában egy seregnyi új fejlesztés várja a látogatókat. Szemügyre vehetünk középkori konyhát, hálószobát, kovácsműhelyt és a gazdasági épületet, a kiállításokon pedig az ásatások során előkerült gazdag leletanyagot, többek között Mátyás király ezüstdénárját, illetve török cseréppipákat és fegyvertöredékeket nézhetünk meg.

Élt egyszer egy nagy hatalmú földesúr, Kacsics András, akit Pusztavár birtokosaként tartottak számon. Történt, hogy a férfi végzetesen beleszeretett egy gyönyörű, ifjú hölgybe. Érzelmei annyira úrrá lettek rajta, hogy elrabolta a lányt, és Pusztavár falai közé záratta. Azzal azonban nem számolt, hogy szerelme dajkája nem más, mint egy boszorkány, és igencsak szívén viseli neveltje sorsát. Az asszony nyomban szövetségre lépett a sátánnal, aki holló képében a várhoz küldte a fiait, hogy hordják el annak minden építőkövét, s tegyék ezt mindaddig, míg a leány ki nem szabadul. Az ördögfiak egy másik magaslaton halmozták fel a tömböket – ez lett Hollókő vára.

Így szól az erősség eredettörténetével kapcsolatos legenda egyik változata. Nem csoda, hogy a sziklaormon magasodó, különös formájú építmény megihlette a babonás népet: csigaház alakban gyűrűző falai, ódon, ötszögletű tornya első pillantásra eszünkbe juttatja a gyerekkori esti meséket sárkányokkal, manókkal és a legkisebb királyfival.

A valóságban az 1200-as évek végén épült a vár egy 362 méteres sziklaoromra, tényleg a Kacsics nemzetség jóvoltából, akiknek a legrégebbi részét, a történelmi hangulatú öregtornyot is köszönhetjük. Ahogy az már lenni szokott, a frekventált helyen lévő ingatlan számtalanszor cserélt gazdát az évszázadok során: Csák Máté és Károly Róbert is birtokolta, és szinte mindenki hozzáépített, vagy átalakította kissé. Ezért is kacskaringóztak a falai – a terepviszonyoknak megfelelően – szabálytalan formában.

Aztán 1700 körül szomorú sorsra jutott: lerombolták, kövei nagy részét elhordták. Feltárására és helyreállítására először 1966-ban került sor, a 2010-es évek közepén pedig átesett azokon az állagmegóvó és rekonstrukciós munkálatokon, amelyeknek köszönhetően falai között lépdelve hamisítatlan, 14-15. századi váréletbe csöppenhetünk.

A fejlesztéseknek köszönhetően a vár seregnyi újdonsággal várja a nagyérdeműt. Egyebek mellett ismét látogatható az épület talán legmisztikusabb része, az öregtorony, ahol még egy izgalmas kincskeresés is a programhoz tartozik. A monda szerint Csák Máté és a törökök rengeteg értéket halmoztak fel és rejtettek el a várban.

Akit érdekel, hogyan festhetett a konyha, a hálószoba, a kovácsműhely és a gazdasági épület egy középkori erődítményben, az Hollókőn kielégítheti a kíváncsiságát. A kiállított vitrinekben szemügyre vehető az ásatások során előkerült gazdag leletanyag, többek között Mátyás király ezüstdénárja, illetve török cseréppipák és fegyvertöredékek.

Bár az épület történetének bemutatásához klasszikus kiállítási elemeket is használtak, inkább a modern, 21. századi technológia eszközeit vetették be, ezáltal olyan módon lehet megismerni a Hollókő várát, ahogyan eddig még sohasem: például virtuális séta és nagyméretű érintőképernyő segítségével. Az elektronikus tárlatvezető készülék lehetővé teszi, hogy a látogató egyéni tempóban, tetszőleges sorrendben hallgassa meg a kiállítás egyes elemeihez fűzött magyarázatokat, a csoportos tárlatvezetővel pedig egyszerre többen is hallhatják az idegenvezető beszédét, akármilyen távolságban is álljanak tőle.

Amit Hollókőről tudni érdemes

A falu határában nagy fekete holló jelzi, hogy megérkeztünk. A Cserhátban található kis település 67 védett, mesebeli házikója és 800 éves vára 1987 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. Az Ófaluban egymás mellett sorakoznak a jellegzetes, fehérre meszelt, tornácos, deszkamellvédes, kontyolt palóc parasztházak – sok közülük ma bemutatóhelyként, kézműves műhelyként, múzeumként működik. Ha itt jársz, ne felejtsd el megkóstolni az isteni palóclevest, a tócsnit vagy a görhét (tejes pite)! Hollókő lakosságának hagyománytisztelete messze földön híres, ami jeles napok alkalmával mutatkozik meg leginkább. Legyen szó húsvétról, szüreti mulatságról vagy Szent Márton-napi vigasságról, a falu apraja-nagyja népviseletbe öltözik, és őseinkhez méltó módon ünnepel.

Nyitvatartás

  • március 1. - március 31.: 10:30-17:00
  • április 1-től: 10:00 - 18:00

Árak:

  • Felnőtt: 1200 Ft
  • Kedvezményes: 800 Ft
  • Családi belépő (2 felnőtt, 3 gyerek): 3500 Ft

Az adatok csak tájékoztató jellegűek, és a 2020 februári állapotot tükrözik. Érkezés előtt mindig tájékozódj a szolgáltató honlapján, és ha eltérést találsz, írd meg nekünk!

outdooractive.com User
Szerző
Hidvégi Brigitta
Frissítés: 2020-03-05
  • 0

Üzlet

Cím:
3176 Hollókő
Telefon:
Nyitvatartás:
  • H : 00:00 - 23:59
  • K : 00:00 - 23:59
  • Sze : 00:00 - 23:59
  • Cs : 00:00 - 23:59
  • P : 00:00 - 23:59
  • Szo : 00:00 - 23:59
  • V : 00:00 - 23:59

A SALEBOOK.EU WEBLAP ÉS A HOZZÁTARTOZÓ APPLIKÁCIÓK használatával hozzájárulását adja ahhoz, hogy cookie-kat használjunk az alábbiakban írt Cookie Szabályzatnak megfelelően.