Vissza

Nyitnikék Erdei Szálló

kezdőár 2 400,00 Ft
Nyitnikék Erdei Szálló

A Zalai-dombságban, bükkösök közt bújik meg Obornak, ez az Eszteregnyéhez tartozó kis zsákfalu. Itt találjátok a 2016-ban átadott erdei szállást, mely erdei iskolaként is működik. 

A Nyitnikék Erdei Szálló is kedvezményekkel várja a Természetjáró Kártya tulajdonosokat. Tudj meg többet a Természetjáró Kártyáról (TEKA), a kedvezményekért kattints ide!

Ezt a szálláshelyet bátran választhatják a nyugalmat, az erdei sétát, a túrázást kedvelők. A teljesen új építésű, esztétikus kialakítású, ízléses berendezésű szállóépületben az iskolások mellett a természetjárókat, kirándulókat és a családokat is szeretettel várják. A szálló 44 fő befogadására alkalmas. A tágas, 20-20 fős, önálló fürdőszobával rendelkező leány és fiú szoba mellett 2 darab kétágyas tanári szobát, valamint egy étkező helyiségként is szolgáló tágas közösségi teret alakítottak ki.  A Nyitnikék Erdei Szállóban a téli időszakban is komfortosan pihenhettek.

A közelben számtalan lehetőség adott, hogy rövid vagy hosszabb túraútvonalakat járjatok be. Az erdei iskolától két körtúra is indul: a Mamutfenyő túraút és a Törpefenyő sétaút. Egy 3 kilométeres sétával elérhető a Várdomb-forrás, 4 kilométerre találjátok a homokkomáromi kegytemplomot - és ha már ott jártok, tehettek egy sétát a szőlőhegyeken, ami a Balatonmelléke Borvidék legnagyobb egybefüggő szőlőterülete. Hosszabb túrázóknak ott a Szepetnek és Hahót közötti sárga turistaút, vagy a háztól körülbelül 800 méterre futó Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala.

Szállás (4 szoba, 44 férőhely)

  • 2 db 20 fős szoba
  • 2 db 2 fős szoba

Adottságok

  • nemenként elkülönített szobák
  • nemenként elkülönített fürdőszobák
  • tágas közösségi tér és étkező
  • jól felszerelt melegítőkonyha
  • fedett szabadtéri helység
  • tűzrakó hely
  • kemence

Szolgáltatások

  • akár napi ötszöri étkezés is igényelhető

Látnivalók a környéken

  • Várdomb-forrás
  • kegytemplom és szőlőhegy (Homokkomárom)
  • Kőszikla-szurdok, Csibiti-tó (Nagybakónak)
  • nagykanizsai parkerdő, Csónakázó-tó

Nyitvatartás

Nyitva

Előzetes bejelentkezés alapján egész évben várják a vendégeket - kivétel ez alól a karácsony és a szilveszter, amikor nem lehet szállást foglalni ide. 

Érdeklődni, foglalni az alábbi elérhetőségeken lehet:

  • Povics Noémi
  • telefon: +36-30/511-3213
  • e-mail: povics.noemi@zalaerdo.hu 

Árak

  • 2400 és 3400 Ft közötti árfekvésben tudtok itt megszállni.
  • A díjat készpénzben, átutalással vagy SZÉP kártyával fizethetitek. 
  • További információ: Povics Noémi (+36-30/511-3213, e-mail: povics.noemi@zalaerdo.hu)

A szállás árából 20 % kedvezmény jár Természetjáró Kártya tulajdonosok számára.

Az adatok csak tájékoztató jellegűek, és a 2019 májusi állapotot tükrözik. Foglalás előtt mindig tájékozódj a szállás honlapján, és ha eltérést találsz, írd meg nekünk!

Elhelyezkedés

Csendes, erdei környezetben.
  • 2 400 Ft

Üzlet

Cím:
8882 Eszteregnye-Obornak külterület 0197/5 hrsz.
Nyitvatartás:
  • H : 00:00 - 23:59
  • K : 00:00 - 23:59
  • Sze : 00:00 - 23:59
  • Cs : 00:00 - 23:59
  • P : 00:00 - 23:59
  • Szo : 00:00 - 23:59
  • V : 00:00 - 23:59

megallotonlinehu

2020-11-15
A SALEBOOK.EU WEBLAP ÉS A HOZZÁTARTOZÓ APPLIKÁCIÓK használatával hozzájárulását adja ahhoz, hogy cookie-kat használjunk az alábbiakban írt Cookie Szabályzatnak megfelelően.